Vári Éva charme-ja (Egy kritika margójára)

László Csaba és Vári Éva: „Miféle komédiázást?! Mit képzel maga, ki vagyok én, a Jászai Mari?!”

Schwajda György A szent család c. komédiájának abszolút főszereplője,  Az anya az ősbemutatón Gobbi Hilda volt, most Pécsen Vári Éva. A nézőknek – ill. követeiknek, a kritikusoknak –  Az anyához fűződő viszonyáról,  Az anya által belőlük kiváltott érzésekről szólva a Jelenkor kritikusa összefoglalja a darab ősbemutatója idején publikált kritikusi véleményeket, majd a saját aktuális véleményét eltérően pozicionálja: „És most Az anyáról. A dráma megjelenése és az első előadások után a kritikusok úgy látták, hogy a dráma főhőse, a magára hagyott anya egyfelől kétségkívül áldozat, másfelől viszont a környezetét szekáló, összeférhetetlen öregasszony, az őt elhagyó gyerekeit szavakkal-tettekkel kínzó női szörnyeteg. Ily módon működik, vélik többen, a drámabeli libikóka. A hálátlan gyerekekkel szemben egy sértődött, önző, idős nő billeg hol le, hol föl a nézők értékskáláján a cselekményt szemlélve. Ez számomra kissé egyoldalú megítélése a helyzetnek. Ez az asszony mégiscsak felnevelt négy gyereket, és most hiába várja, hogy azok rányissák az ajtót. Neki hiányoznak a gyerekei, ő viszont nem nagyon hiányzik azoknak. Egy kis pénzsegély, élelmiszer, és néhány perc, amikor nagyritkán meglátogatják, de közben már az órájukat nézik. Ennyit jelent nekik az anyjuk. Aki, persze, házsártos és kötözködő. Sértődött és sértő. De lehet-e más? Én így látom őt. Ezért úgy vélem, helyes rendezői döntés volt,  s a húzásokból is következett, hogy a pécsi előadásban Az anya áldozati mivoltára esik a nagyobb nyomaték, bár a gonoszkodásból is megmarad annyi, hogy mártíromsága még hitelesebb legyen.” ¹ Az ősbemutató visszhangjához képest tehát a pécsi előadás  Az anya „pártjára állította” a kritikust. 

Benyomásunk alapján a pécsi előadásban Az anya iránti megértés, rokonszenv, a néző együttérzése nem rendezői döntésből, vagy a darab húzások után megmaradt szövegéből következik, hanem a főszereplő megformálásából, Vári Éva játékából. Hiszen a kritikus is ezt az alakítást látva, ennek hatására írta az ősbemutató pedánsan felidézett kritikai visszhangjától eltérő véleményét. Benyomásunk szerint Az anya hangszerelését illető rendezői döntésről annyiban lehet szó, hogy Vincze János Vári Évát kérte fel a szerepre. A színház ismertetője, amely valószínűleg a rendezői véleményt tükrözi, az ősbemutató kritikai reflexiójának megfelelően jellemzi a főszereplőt: „Most Schwajda főhőseként egy szeretetre éhes esendő öregasszonyt kelt életre, aki nemcsak kiszolgáltatott és szerencsétlen teremtés, de egy szörnyeteg is: pokollá teszi a környezete életét, pletykál és intrikál.”  

A Pannon Televíziónak adott interjúban pedig Vári Éva sokkal kritikusabb volt a szerepével, mint a Jelenkor kritikusa: nem talált mentséget számára a gyerekei hálátlanságában, a tessék-lássék, minimális gondoskodásukban. Ellenkezőleg, így vélekedett a szerepéről: „Anyuka a maga önzésével úgy gondolja, hogy a gyerek magántulajdon, az az övé. És ő az első, ővele kell mindenkinek törődni. Örökké várja az ajtóban, melyik gyerek jön, s ha jön is a gyerek, akkor is örökké a problémák, hogy te ilyen vagy, te olyan vagy, úgyhogy a gyerekek természetesen nem szívesen járnak oda. A szeretetet, a törődést, az odafigyelést azt nem lehet kikövetelni, azt ki kell érdemelni. [A szerep nagy terjedelmének említése után:] Megviseli az embert lelkileg is. Mindig arra gondoltam, hogy én bizonyos helyzetekben így viselkednék-e a gyerekeimmel, vagy nem. És rá kellett jönnöm, hogy nem, nem így viselkednék, hanem egész máshogy. [...] ... meg kell találnom azt, hogy bennem hol van ez a kellemetlen öregasszony.” ²

Az idézetek szerint sem a rendező, sem Vári Éva nem akarta Schwajda nehezen fogyasztható művét „megcukrozni” kissé. Az előadásban el is hangzik Az anya minden rosszmájú kötözködése, minden kíméletlen vádaskodása, szemrehányása, minden követelődzése és sértése, kezdve a négy közül három gyerek örökös, igazságtalan és támadó fogadtatásával: „ - Jöttél, mert telefonált a bátyuskád, mi?!”

Akkor mégis mi az oka, hogy Az anyát megszeretjük, megérint, felzaklat, önmagunkkal is szembesít – katartikusan hat – ez az előadás, s ezért, pl. az ősbemutatóval szemben, nagy közönségsikere is van? 

Azt hiszem, főleg Vári Éva bájában rejlik annak magyarázata, hogy ez a darab a színpad és a nézőtér számára kikelt a tojásból. A „báj”-nál pontosabb a franciák „charme” (sárm) szava. Bájnak, kedvességnek fordítható, de lefordíthatatlan. Szárazabb, egyben erőteljesebb is a jelentése, mint a „báj” szavunknak: a charme-ban ott van e kizárólag emberi és különleges tulajdonság ellenállhatatlansága, „bűbáj” jellege és öntudatlansága is. (Egy  kismacska lehet bájos – de hogy charme-ja van, az nem mondható).   

Vári Éva színpadi charme-ja nem újdonság, kritikailag is megállapították,  kinyomtatták már. Az „Én, Shirley” c. egyszemélyes előadásáról: „Vári rendkívül kedves színésznő. Vári még panaszkodni is kedvesen tud. Előadása első órája nem áll másból: panaszkodik. De annyi öngúnyoló bájjal [...] teszi, hogy szívesen időzünk vele [...]”. Minden, amit Vári Éva a színpadon csinál, jóízű, könnyed, természetes és magával ragadóan kedves.” ³ A „Hat hét, hat tánc” c. darab Lilyjéről: „Váriról rég tudjuk, hogy bármit eljátszik, és azt is, hogy annak a bájnak, amely színpadi lényét belengi, aligha lehet ellenállni.” ⁴

Bármennyire megfoghatatlan valami is, egy művész charme-ja nagyon is központi jelenség, központi kategória az előadó-művészetekben. Louis Jouvet így írt róla: „A báj: amit semmi áron sem lehet megszerezni és semmi módon sem lehet elveszteni –, ez a nagy belső mosoly, ez az elragadtatás, ez a csodálatos bűvölet, ez a je ne sais quoi, ami az érzékeken keresztül eltölti a lelkeket, ez a természetes varázs, ez a napsugár, ez az isteni valami, ez a kiválasztottak kincse nem szerezhető meg, nem kölcsönözhető. A báj – mondja Lafontaine – szebb a szépségnél is.” ⁵

Nos, Vári Éva igen kritikus szerepértelmezése ellenére a charme-ja teszi, (amiről ha tudna, és le akarná törölni magáról,  akkor sem tudná), hogy A szent család nehezen elviselhető főhősét megértjük és megszeretjük, s a darab előadása végre sikeres. Nem helyez ő nagyobb nyomatékot Az anya áldozati mivoltára, hiszen a legkevésbé sem látja mártírnak. Csak míg Gobbi Hildában megvolt egy nagy formátumú művész számtalan erénye,  addig  a charme csodálatos adományában nem volt része. 

¹ Nagy Imre: Látogatók az alagsorban.  Jelenkor, 2019.  június,  646. 
² Pannon Televízió, 2019. április 10-én sugárzott tudósítás és interjú
³ Molnár Gál Péter: A megdicsőített háziasszony,  Népszabadság, 1990.03.07.
 ⁴ Kállai Katalin: Hat hét, hat tánc,  Criticai Lapok  2007/3.  
 ⁵ Louis Jouvet: Egy komédiás feljegyzései. Várkonyi Zoltán fordítása. Bibliotheca, Bp. 1943., 84.